A Csenger Városi Kézilabda Club története


Az oldal folyamatosan szerkesztés alatt áll, így előfordulhatnak hiányosságok.


A kezdetektől napjainkig

A csengeri kézilabdasport múltja, az 1970-es évek elejére nyúlik vissza. A szakosztály megalakulása egyrészt annak is köszönhető volt, hogy az akkori Csengeri ÁGSE labdarugó csapata kitűnő szerepléssel kiharcolta a területi bajnokságban való szereplés jogát, viszont a magasabb osztályban való részvétel egyik feltétele az volt, hogy legalább öt különböző szakosztályt működtessen a Sportegyesület.

Így megalakultak az alábbi szakosztályok Csengerben:

  • Labdarúgó szakosztály
  • Kézilabda szakosztály
  • Sakk szakosztály
  • Súlyemelő szakosztály
  • Vízitúra szakosztály

A kézilabda szakosztály elindulását elősegítette az akkoriban működő „Falusi Spartakiád”, így az alakuló ülésen zömmel, az ott versenyző sportolók jelentkeztek játékosnak, a szakosztály felélesztésére. A megalakuló csapat szakosztályvezetői irányítására Kardos Zoltán kapott megbízást. Az Ő visszaemlékezése alapján változatos évek követték egymást, a szakosztály többször szembesült a megfelelő játékosállomány hiányával, és a szűkös finanszírozási lehetőséggel.

Az akkori nehézségek ellenére, a helyi fiatalokból egy összetartó csapat kovácsolódott össze Csengerben, akik hosszú éveken át meghatározták a kézilabdasportág területén a sikeres szereplést.

Az 1990-es évek elején a kézilabdacsapat több esetben szembesült finanszírozási nehézségekkel, ezért 1993 tavaszán a vezetőség egy önálló klub megalapítása mellett döntött, és ekkor létrejött a jelenlegi formájában működő Csenger Városi Kézilabda Club, melynek vezetését Csernyi Gyula látta el.

Az új szervezeti formában felálló egyesület, a 1993/94. évi bajnokság őszi szezonját 100 %-os eredménnyel zárta, és reális esély kínálkozott, hogy a játékosok és a szurkolók régi álma megvalósuljon. A már évek óta dobogó közelben küzdő kézilabdacsapat az 1994-es bajnokságot fölényesen megnyerve, feljutott a NB II-es osztályba, ami Csenger kézilabda sporttörténetének egyik legjelentősebb eseménye volt. A sikerek kovácsa, a csapat akkori aktív tagja, Bokor László edző volt.

A csapat 1994-től kezdődően szép eredményeket ért el a nagynevű ellenfelekkel szemben, de sajnos különböző problémák miatt az NB II-es szerepléstől a csapatnak 1997 júniusában el kellett búcsúznia.

A váltást követő megrázkódtatás később a felemás eredményekben tükröződött, de talpra állt, és újra összekovácsolódott a csapat, a Club vezetőjének, Székely Zoltán elnöknek az irányításával.

A kitartó, és lelkiismeretes csapatmunka meghozta eredményét, és 5 év után, 2002-ben ismét NB II-es kézilabda csapata lett a városnak.  Sajnos ez az időszak sem tarthatott sokáig, ugyanis a szezon végén sajnos a kiesés szélére került a Club, amely 10 éven keresztül nem tudta visszaküzdeni magát az NB II-es sportéletbe.

A 2012-es év hatalmas változásokat hozott. A felnőtt csapat a 2011/2012-es szezonban megnyerte a megyei bajnokságot, így hosszú időszak után ismét bajnokcsapatot avathattunk Csengerben. A bajnoki cím megszerzésével lehetőség nyílt újra az NB-II.-es szereplésre, de sajnos erre a Club anyagi forrásainak hiánya miatt nem volt lehetőség.

A kézilabdacsapat NB II-es visszatérésének, és hosszú távú bennmaradásának előkészítése viszont már elkezdődött. A Club két évvel ezelőtt elindította az évtizedek óta nehézségekbe ütköző kézilabda utánpótlás nevelést, ami az egyik legfontosabb eleme a magasabb osztályban való sikeres szereplésnek!