A Szatmári Frissújság is beszámolt a Farsang Kupáról

Négy csapat részvételével zajlott nemzetközi kézilabdatorna az elmúlt hétvégén Csengerben. A házigazdákon kívül a Túrterebes csapata, valamint Nyírbátor és Ibrány csapata állt pályára vasárnap. A csengeri keretet Szatmár megyei kézis lányok erősítik.

A Csenger Városi Kézilabda Club szervezésében tartottak Nemzetközi Farsangi Kupát vasárnap a Csengeri Városi Sportcsarnokban. A három magyarországi csapat mellett — Csenger VKC, VKK Nyírbátor, Ibrány SE — Túrterebes női kézilabdacsapata is részt vett az egésznapos tornán. Mint tudott, a csengeri és a túrterebesi csapat két éve remek kapcsolatban áll: barátságos edzőmérkőzéseket játszanak és az egymás által szervezett tornákon, eseményeken is részt vesznek. Legutóbb a csengeriek tettek eleget a túrterebesiek meghívásának és részt vettek az általuk januárban szervezett Téli Kupán.

„A mostani felkészülési torna célja az volt, hogy az alapozó időszakot követően felmérjem az erőviszonyokat, hogy lássuk, milyen hibákat kell még kiküszöbölni, milyen feladataink vannak a március közepén induló bajnokság kezdetéig, mi az, amin esetleg javítani tudunk még, illetve amit be tudunk építeni a játékba” — mondta el a Csenger VKC edzője. Balogh Attila azt is kifejtette, a csapatnak közel húsz igazolt játékosa van és a keretben helyet kaptak a kezdő, hobbi szinten kézilabdázó, illetve ifi játékososok és a magasabb osztályokat is megjárt, rutinos játékosok egyaránt. „Mivel még mindig meghatározó szerepet töltenek be csapatunknál a rutinos játékosok, akik már családanyák, dolgozó emberek, nehézkes sokszor a meccsek, edzések időpontjainak összehangolása. Nem vagyunk profi csapat, hogy ebből éljünk meg. Jelenleg a 6. helyen állunk a bajnokságban. A realitásokat tekintve a középmezőnyt, a 4–6. hely valamelyikét céloztuk meg, mert az erőviszonyokat figyelembe véve ebben a tartományban van a helyünk” — nyilatkozta Balogh. A csapat „törzsanyagát” több település játékosai adják. Az együttesben vannak — a helyieken kívül — nagyecsedi, mátészalkai játékosok is, de Szatmárnémetiből egy, Gyapai Abigél, mezőfényről pedig két kézilabdázó, Feigi Noémi és Kinczel Tünde is kerettagja a Csenger VKC-nek.

A vasárnapi tornán, a várakozásoknak megfelelően, kiélezett küzdelmeket láthattunk. Túrterebes ellen az ifjakat, illetve a friss tudással felvértezett, hobbiból kézilabdázókat szerepeltettük. Igazán jó mérkőzés kerekedett ki, egygólos győzelemmel a Csenger VKC javára. Egy méltó döntő zárta a tornát, ahol két, hasonló képességű csapat nem tudott egymás fölé kerekedni — 22–22 lett az eredmény —, így jobb gólkülönbséggel az Ibrány SE javára dőlt el a helyezés. Pozitív tapasztalat, hogy egyre inkább számíthatunk a közel 100 százalékos edzéslátogatottságot felmutató ifi, serdülő korosztályra és igyekszünk beépíteni őket fokozatosan a csapatba” — tette hozzá az edző.

A nap végére a tornán a negyedik helyet, és ezzel együtt a „legsportszerűbb csapatnak” odaítélt képzeletbeli díjat a túrterebesiek vitték el, harmadik helyezett a VKK Nyírbátor lett, második a Csenger VKC, az első helyezett pedig az Ibrány SE. Természetesen egyéni teljesítményeket is díjaztak: a torna gólkirálya és a legjobb mezőnyjátékos is az ibrányi csapatot erősítő Kavalecz Ivett lett, míg a legjobb kapusnak járó díjat Kinczel Tünde, a Csenger VKC játékosa vehette át.

A csengeriek ezúttal is remek házigazdának bizonyultak: a tornát követően közös beszélgetés és finom bográcsgulyás várta a játékosokat, edzőket és játékvezetőket egyaránt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .