Téged is vár egy jó csapat!

A Szatmárnémetitől mindössze 25 km-re lévő Csengerben a hetvenes évek óta nagy hagyománya van a kézilabdának, igaz, kezdetben csak férficsapattal rendelkezett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros.

2013 óta azonban felnőtt női csapattal is büszkélkedhet a település, a Csenger Városi Kézilabda Club azóta rendszeres résztvevője a megyei I. osztályú bajnokságnak, különböző tornákon vesz részt, ugyanakkor az egyesület aktív szerepet vállal ezek megszervezése terén is. 2014-ben Szatmár megyéből öt játékost igazolt le a klub, akik közül hárman, Gyapai Abigél, Feigi Noémi és Kinczel Tünde még mindig aktív tagjai a csapatnak: rendszeresen edzésekre járnak, részt vesznek a tornákon, meccseken.

 

A 2015/2016-os bajnokság megkezdése előtt, augusztus elején kezdetét vette a felkészülési időszak, a lányok újult erővel fogtak bele az edzésekbe, hogy idén is a legjobb formájukat hozhassák a szeptember 20-án kezdődő és a tavaszig tartó megmérettetésen. „Ha te is imádod a kézilabdát, de jelenleg nincs hol kibontakoztasd tehetségedet, vagy csak szeretnél egy remek csapat tagja lenni, itt a lehetőség, hiszen a Csenger VKC felnőtt női csapatába játékosokat toboroz, elsősorban határ menti településekről” — olvasható a csapat közleményében. A korosztály: a középiskolástól egészen a felnőttig. Aki érez magában késztetést, és rendelkezik kézilabda-képzettséggel, esetleg játszott vagy játszik valamilyen csapatban, azoknak a jelentkezését várják a bővebb információk érdekében. A leendő játékosok szállítása Szatmárnémetiből biztosított. Jelentkezni lehet Székely Zoltán klubelnöknél az alábbi telefonszámon: 0036–302720065, illetve a Csenger Városi Kézilabda Club Facebook oldalán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .